Az első.

Na... ma kihúzhattam az első tételt a bizonyos listán. Lamazius tippje nem talált... nem ejtőernyőzni voltam. Hanem tetoválást varratni. 

Igen régóta érlelődik már az elhatározás. Az ötlet úgy két éve jelent meg a fejemben... az elhatározás úgy 3-4 hónapja. (pénzem nem volt előtte) A mintán is sokat agyaltam, s végül ez lett. A formát nem én terveztem, de én terveztem át árnyékosra, eredetileg teljesen sötét volt. 

Ez egyébként egy triskelion vagy triskele szimbólum. Kelta druidák elvileg az eget, a földet, és a tengert szimbolizálták vele. 

De a háromkarú spirál egyébként több háromságot is jelenthet, például múlt, jelen, jövő, vagy amolyan szentháromságot: szeretet, isteni akarat, bölcsesség. Vagy a születés, a halál és az újjászületés; a lélek, a test és a szellem; a kezdet, a közép és a vég; az apa, az anya, és a gyermek. Elég sok ősi kultúrában használták. Nekem mindegyik jelentése tetszik, igazi spirituális szimbólum. 

Szóval elhatároztam, hogy akarom. Találtam is egy szimpatikus szalont, ahol megfelelő, reális áron elvállalták. Múlt hét kedd volt a napja annak, hogy elmentem lefoglalni az időpontot. Munka előtt mentem, és mivel a google map most először eltájolt, (gőzöm sincs miért, de nem ott jelölte a helyet ahol az valójában van) kicsit nehezen találtam meg a szalont... de végül megtaláltam. Egész odaúton spanoltam magam, hogy milyen jó lesz, valóban akarom a dolgot. De amint megláttam a boltnevet, elfogott egy bizonytalan érzés... biztos akarom én ezt? Két percig álltam a szalon előtt, bemenjek, ne menjek, vagy mi a sz*r legyen... gondoltam, hogy csak az izgalom miatt van ez. Úgy döntöttem, bátor leszek, szóval leküzdöttem a dolgot, és bementem. Onnan nem volt viszont visszaút.

Elmondtam, kit keresek - a srácot aki válaszolt az ajánlatkérésemre és írta, hogy megcsinálja a tetkót. Sikerült vele beszélnem, megbeszélni, hogy jövő hét szerdán, azaz ma négykor legyen az időpont. Letettem a pénzfoglalót, aztán mentem a melóba. Szerencsére csak max. 5 percet késtem. 

Ezután már csak várni kellett... baromi lassan telt el ez a hét, de tényleg nagyon lassan. Mintha egy hónap lett volna. Az is közrejátszhatott ebben, hogy 6 napig dolgoztam... nem bántam meg egy napra sem, hogy letettem a foglalót, csak nagyon vártam, hogy szerda legyen már. Utálok valamire, amit szeretnék, sokáig várni, mert akkor ha megkapom, már nem is kell... eddig mindennel így volt szinte. 

De végül ma lett... elmentem. Most nem volt bizonytalan érzésem, legfeljebb kicsit izgultam. Bementem, kitöltöttem egy-két papírt, aztán el is kezdődött a folyamat, az előkészületek, aztán a varrás. Jófej volt a tetováló srác, és érdekes volt látni, hogyan készül el a mű. Csak annyira fájt, mint amennyire számítottam. Egyáltalán nem volt vészes, amúgy is jól bírom az ilyen dolgokat. (pl. a gyantázás is csomó mindenkinek fáj, nekem nem fájt úgy) (remélem a szülés se fog úgy fájni mint másnak, de valószínűleg az azért keményebb lesz, már ha egyszer lesz)

Kész lett végül, és egyáltalán nem bántam meg. Olyan lett, mint amilyennek szerettem volna. Persze még meg kell gyógyulnia, és addig is van vele foglalkoznivaló, de tuti hogy nem hanyagolom el, mert azt akarom, hogy jól nézzen ki sokáig. Úgyhogy szorgalmasan ápolom, kenegetem, fóliázom, amíg és ahogyan kell. 

S ami az igazán jó az egészben... hogy akartam, és megcsináltam. Bebizonyítottam elsősorban magamnak, hogy ha valamit akarok, akkor elérem, még akkor is, ha közben megijedek. Nem kellett hozzá senki. Senkinek nem mondtam el, aki biztathatott volna, mert magamat akartam biztatni. Egyedül anyukám tudta, hogy mikor készülök rá pontosan. Neki kellett, kell még egy kis idő, hogy teljesen elfogadja, de el fogja fogadni. Mások véleménye egyébként nem érdekel.. tudom, hogy sokan nem nézték volna ki belőlem ezt. Mert nem igazán ismernek. Úgy vettem észre az utóbbi időkben, hogy egyesek nagyon el vannak tévedve velem kapcsolatban.. de mindegy. Félreértés ne essék, nem őmiattuk készült a tetkó. Elsősorban magam miatt. A többi csak a ráadás. :)